Rege egy új kor hajnaláról

Regős! Regélj új kor hajnaláról!

Régi fényed új diadaláról!

Hejj regö rejtem, szívből szól a dal,

Víg orcánkra rákacsint a Nap!

Mosolyog az erdő, nevet a rét,

Csobolyog a csermely, cseveg a csér.

Csallóközben Csodaszarvas vágtat,

Igent mond Ilona Napkirálynak.

Világra szóló a lakodalom,

Épp megférnek az asztalokon

Az étkek. Tündérek szolgálják fel,

Vendégek jóízzel költik azt el.

Lúdvérc ül az asztal végén, dohog.

Őt így lebecsülni! Milyen dolog?

Szívében rettenet harag ébred,

Megbosszulja ezerszer e vétket!

Üti, vágja Ilona nemzetét,

Napkirályt bebörtönzi minden év!

Szépmező Szárnya kiszabadítja,

Lúdvérc hátát szíjakra hasítja!

Hősként érdemes élni a világon!

Táltos lelke újra köztünk világol!

Lúdvérc árnya messze elkerüli már,

Égi Hősök őrzik szép magyar hazánk!

(Prok, 2007. 03. 10.)

Hét Sólyom

 Száraz fa ágán hét Sólyom ül,

Hét Kerecseny Magyarország körül.

Hét Táltos Ők, hont védeni készek,

Végidő jött el árva magyar népnek!

Március idusán válaszokat kapjon,

Békében, vagy háborúban haljon!

Emelt fővel hármas halmon álljon,

Hét Sólyommadár Életfára szálljon!

(Prok, 2007. 03. 10.)

Atilla

Pusztuljon Bizánc, pusztuljon Róma,

Atilla előtt a végtelen róna

Ontja hun vitézit, számosat,

Lesúlytani készül Isten Ostora!

Égiek küldték Hit védelmében,

Hadak Ura kardja jobb kezében.

Pannónia pusztáján gyűl a had,

Világ nem látott még ily hatalmat!

Megindulnak, menetelnek hosszan,

Ellenállás sehol egy városban.

Catalaumnál Aetius várja,

Roppant hadak feszülnek egymásnak.

Valaha jóbarátok voltak Ők,

De szembekerültek a harcmezőn.

Egymást ismerve győzni nem tudtak,

Hosszú gyilok után elvonultak.

Róma kapuiban Leó pápa,

Retteg Atillától, remeg lába.

Nagykirályunk nem szomjazza a vért,

Sarcot vet ki, s békében hazatért.

Nemsokra rá lakodalmat tarta,

Germán leány, Ildikó az ara.

Folyik a dínom-dánom, lakoma,

De nász közben, Ó! mily tragédia!

Nagykirályunk fulladt envérébe,

Vagy végzett vele Ildikónak mérge!

Délceg hős, de megkapta a halál,

Ily fejedelmet a hun többé nem lát!

Fektetik őt hármas koporsóba,

Helyezik azt mélyen egy folyóba.

Sírnak helye örökre elrejtve,

Vele pusztult hunoknak ereje!

Testvérharc mi halálát követte,

Hun a hunt ezerszám ölette.

Csaba népe egy részét itthagyta,

Azóta Erdőelvét vigyázza.

Várja a Nagykirály visszatértét,

S véle a népének dicsőségét.

Hadak Útján a hunok robognak,

Hamarosan új hazát foglalnak!

(Prok, 2007. 03. 12.)

Újra Mohács!

Nékünk Mohács kell! Követelte Ady,

De hat Mohács is kevés már,

Ezen semmittevésből megmozdulni!

Veréshez szokott fajta? Ráfér újra!

Idegen a vérét szívja,

Míg ő fél, s remeg odújába bújva!

Üssed csak, verjed, nyúgta perc se legyen

Istenem, ne hagyd szenvedni,

Más mocskától halódni drága Nemzetem!

(Prok, 2007. 02. 10.)